Windows 10 1703 Creators update

by dexter 11. April 2017 19:14

A mai nap újdonsága, hogy megjelent hivatalosan is a Windows 10 1703-as kiadása. Én nem vártam vele, már tegnap frissítettem a Windows 10 Upgrade Assistant [link] segítségével. Az egész művelet olyan 45 perc volt, ebből 30 előkészítés, ami alatt dolgozni is lehetett. Az xbox kontroller vevőegységem szokásosan ismeretlen eszközként jelent meg, ez minden frissítésnél így van, no problem. Amit nem bírok megérteni, hogy az asztali ikonoknál a nyomorult nyilacskákat miért nem lehet már alapból leszedni, miért kell még mindig hozzá külön program. A hibernálást visszakapcsolta a nyomorék, lekapcsoltam. Mivel nekem N-es verzióm van, ezért a Media Feature Pack-ot külön telepítenem kell [link], ha pl. az Androidnál elérhető MTP módot használni akarom. Viszont itt egy pici fennakadás van, ugyanis a 1703-hoz még nem jött ki. Találtam viszont egy oldalt, ahol egész kulturáltan felsorolják az elérhető verziókat: [link]. Egyelőre viszont még várni kell, nincs semmi. Nvidia vezérlőpultban vissza kellett kapcsolnom, hogy teljes dinamikatartománnyal menjenek a megjelenítőim.

Újdonságok. A Start menüben a csempék mappákba rendezhetőek, illetve kikapcsolható az alkalmazások listájának megjelenítése (csak csempék és oldalsáv). A parancssort felváltotta a PowerShell, egyelőre még vissza lehet rakni, de a kivezetés felé megy a dolog.  A vezérlőpult is erre a sorsra fog jutni, egyre több dolog kerül bele a gépházba. Van éjszakai mód (sárgás monitor fény), a frissítések kezelése állítólag jobb lett (35% adatforgalom megtakarítás), vezetékes kapcsolat is beállítható forgalmi díjasnak, stb…  Újítottak a Cortanán, ami magyarul még mindig nincs, az Edge-en, nekem ez szintén irreleváns. Az alkalmazások lehetőséget kaptak mini ablakban futni, ezt egyelőre talán csak a Media Player támogatja. Nem tudom mióta van ez így, de végre lehetőség van az Áruházból bejelentkezés nélkül is alkalmazást telepíteni, nem mintha én élnék vele. Nagyon rámentek a játékokra, és a virtuális valóságra. Az utóbbi szerencsére külön letölthető, így az átlag felhasználó tárhelyét nem foglalja fölöslegesen. Nekem egyelőre nincs beállítási lehetőségem, a Media Feature Pack hiányában, de egy csomó dolog kikerült az xbox alkalmazásból a gépházba, ez pozitívum. Pl. a Steam miatt ki kell kapcsolni hogy a Windows kezelje az XBox kontroller gombját. A tárhelynél van egy tárterületsegéd, ami időnként takarítgatja a szemetet. Aminek nagyon örülök, hogy a registry editornál végre felül lehet beszúrni szöveget, és odaugrik.

[Update 2017.04.13] : A Media Feature Pack ehhez a verzióhoz innen tölthető: [link]

Add comment

Naptár

CommentList