Banggood születésnap

by dexter 9. September 2015 23:12

Az egyik kínai webáruház, ahol vásárolni szoktam, 9 éves lett. Ebből az alkalomból hatalmas akcióik voltak. Egész nap leértékelt termékek, és ami fontosabb, snap up dealek. Vagyis óránként meghatározott termékek korlátozott darabszámban bagóért. Ha neked sikerült megvenni, annyiért elvitted. Az elején voltak a nagy dobások, pl egy 420 ezer forintos kamerás quadcopter 2800-ért (9 dollár). Így aztán tegnap hajnal négykor már fenn voltam, próbálkoztam. Első körben csak egy xiaomi akkumulátor sikerült, ezt szerintem majd elpasszolom. Sajnos annyira túlterhelték az oldalt, hogy legtöbbször a javascripteket se töltötte be, így kattintani se lehetett sehová. Szóval bár az egész iroda azt tolta, nem sok mindent tudtunk venni. Pedig volt három darab xiaomi yeelight, 22 ezer helyett 2800-ért, olyat nagyon akartam. A végén már a mobilos alkalmazásukkal ment, az legalább a paypal-ig eljuttatott, de rengeteg minden elkelt, mire odáig értem. Nap végén még sikerült 28 forintért venni egy mobil tartót, ami a konnektor alatt tartja töltés közben. Viszont voltak napközben fix áras leértékelt cuccok is. Vettem egy tápegységet, amit már korábban fater is. Baromi jó, és 17 ezerről 12-re le volt értékelve. Hőlégfúvót SMD kiforrasztáshoz, 10 RGB ledet, meg spirál fúrót. Szóval érdekes sale volt, remélem jövőre jobban a helyzet magaslatán lesznek.

Add comment

Naptár

CommentList