Kalandjaim a biztosítóval

Történt, hogy a lakás biztosításomat elvittem a K&H Biztosítóhoz. Vagyis inkább in progress, mert május 1-el fog élni, amikor a régi lejár. A sors úgy hozta, hogy a kötelezőm is náluk jött ki jól, júniussal. Gondoltam, ha már két biztosítás is ott van, miért ne lehetne Ügyfélportálom? Majd ott szépen látok mindent, tudok online intézkedni, stb. Nagy lendülettel be is regisztráltam, de a telefonszámnál nem toltam át a legördülő menüt 0620-ról 0630-ra. Na itt kezdődtek a bajok, a legelső bejelentkezéshez ugyanis SMS-ben küldenek egy megerősítő tokent. Meg voltam lőve. Felhívtam őket, hogy hát ez van. Azt mondta az ügyintéző, hogy nem tudja megváltoztatni, mert még nem él egyik biztosításom sem. De még az Ügyfélportálom sem aktív, de ő itt beírja a jó számot, és azzal fogják majd aktiválni. Másnap jött az email, hogy díjbekérő érkezett (ePosta is van ugyanis, védd a fákat, stb). Na mondom, aktív az Ügyfélportálom, király. De a szám még mindig szar volt, a token sosem jött meg, újabb telefon. 15 perc alatt megértette a csaj, hogy mi a bajom: nem aktív a biztosításom, értem, de a díjbekérőt se tudom megnézni, mert nem tudok belépni, 22-es csapdája. Aztán 5 perc alatt sikerült módosítani, 3x kellett lementeni, mire felfogta a lökött rendszer (ugyanis a biztosításokhoz jó szám volt rendelve).  Na, sikerült belépni, de jóval kevesebbet tud, mint gondoltam. Tulajdonképpen csak egy ePosta szolgáltatás, kötvényenként látom a beérkező dokumentumokat, aztán ennyi.

Add comment

Loading