Levelezo - elso hét

by dexter 14. September 2008 12:20
Na ezt is túléltem, a legelso levelezos konzultációs hetem. Részletek alant.



Pénteken tízre volt kiírva az elso óra a 105-ben. Mint az kb. 10:10-re kiderült, nem oda kellett volna mennem, hanem a 419-be. Tömve volt, oda irányítottak minden levelezost. Kiosztották a felsooktatási szerzodéseket, ami abból állt, hogy egy nem névsorrendbe rendezett (miért is kellett volna) pakliból olvasták a neveket, és ki kellett jönni átvenni. Kurvára nem lehetett érteni, és persze nekem nem volt elore nyomtatott lapom, magamnak kellett kitölteni. Ugyanez a kör a beiratkozási lapokkal. Az órarend 1 óra alatt 3x változott, végül 11:30 körül kikötöttünk az elso óránkon.

Alkalmazott matematika, korábban már tanultam, mindenáron meg kell úszni. Írtam is kérvényt meg minden, majd hétfon faxolom. Aztán Adat és rendszermodellek Picivel, elso nap semmilyen újat nem mondott. Informatikai algoritmusok halálos, de attól a tanártól kapom a 'konzultáción megjelent' igazolást, szóval muszáj. Elso nap nagyon készen volt, 10 órából összesen fél óra szünet volt.

Második nap már lazább, infó algoritmusok 8 óra, adat és rendszermodellek 4 óra. Na itt már voltak új dolgok, meg kicsivel több szünet.

Szombaton alkalmazott statisztika volt, megbeszéltem a tanárral, hogy megkapom a régi statisztika jegyemet, így aztán az elso szünetben 9:30 körül megpattantam, egyébként 16-ig lett volna.

Mivel az elsoéves tárgyak mind ismétlo tárgyak, ezért amit lehet lezsírozok, hogy ne kelljen hallgatni. Egy már megvan, egy folyamatban,és egyet megkérdezek köv.konzultáción. Úgy néz ki ötbol három tárgyat ki lehet így kerülni, a késobbi évek során meg kettot.

Add comment

Naptár

CommentList