Bérlet a mobilon

Most hogy be kell járnom naponta Budapestre dolgozni, meg kellett oldani a bérlet kérdést. A vonat bérletem 3 ezer forinttal olcsóbb, ha van Budapest bérletem, viszont ez előfeltétel, szóval hamarabb kell lennie Budapest bérletemnek, mint MÁV-osnak. A vonatos mindenképpen papír alapú kell legyen, mert a cég csak leadással téríti meg. Kezdetben papíros bérletem volt, mindig figyeltem hogy próbálják szerencsétlenül leolvasni a QR kódokat a mobilosok.

Na de aztán 2 héttel később elhagytam a bérletem. Áúcs, de előfordul. Kellett egy másik, mert ugye nem vonatozhatok, ha nincs bérlet. Szóval megvettem mobilon. és nem is olyan szörnyű a dolog. Androidon a mobiljegy alkalmazást kell letölteni. A metrómegállóknak egy külön menüpontjuk van, nem kell QR kóddal szerencsétlenkedni. Sőt, én kedvencekbe raktam ahol járok, így még egyszerűbb. Miközben megyek le, már kapom elő a mobilt, kiválasztom a megállót, és kapom az ábrát, amit fel kell mutatni.

A mobil elvesztése esetén nem kell aggódni, mert regisztrációhoz kötött az alkalmazás. Annyi hátránya természetesen van, hogy mobilinternet kell hozzá.

Gondolatok Romániáról

Tegnap voltam egy napra Romániában, látogatóba. Pár megfigyelés az útról:

  • A nyírábrányi határátkelő király, csak magyar határrendészet van
  • Nekik mániájuk a jogosítvány. Vagy csak engem néztek túl fiatalnak.
  • Romániában minden úton útdíjat kell fizetni, Rovinete a neve, online is vásárolható
  • Cserébe az országutak remek állapotban vannak, 100-al lehet rajtuk menni
  • A románok jól vezetnek, csak a sebességhatárokra szarnak (sokszor fognak megelőzni, de beléd jönni nem)
  • A falukban tehenekre és kecskékre kell számítani az úton
  • Brutál sok a stoppos, erre most készül törvény, tiltani fogják
  • Rengeteg a fölösleges feloldó tábla. A kereszteződés feloldja a sebesség korlátot, de még 50-100 méterrel később fölöslegesen kitesznek egy feloldó táblát
  • Minden település előtt van egy járdasziget, amit ki kell kerülni (lassítási célzat, hogy ne 100-al rongyolj be a városba)

Lámpák

Debrecen egyik legforgalmasabb utcáján, a Böszörményi úton bő egy hete baj van a lámpákkal. Hol működnek, hol nem, bár inkább nem. A főúton haladva elviselhető, de egy mellékutcába / ból az horror. Rendszeresen látok törmeléket a kereszteződésekben, gyakoriak a koccanások. Arról nem is beszélve, hogy van közben egy általános iskola. Annyi eszük meg nincs, hogy rendőrt állítsanak a kereszteződésbe, hagyják a népnek a totálkáoszt, érezd a törődést, Debrecen.

Kettes villamos

Elkészült a debreceni négyes metró, a kettes villamos vonal, szerdától már utasokat is szállít. 4 évig készült, beleszámítva a fél évet, amikor kurvára semmit nem csináltak. Sokan nagyon sok pénzt akartak kivenni belőle, így aztán csúszott és csúszott. December végére elkészült a vonal, mert különben vissza kellett volna fizetni az EU-s pénzeket. És a héten utasokkal is elindult a menet. Máris vannak problémák, például fékezésnél kicsit darabosan áll még (ez az én véleményem, lehet az eső miatt), vészfékezés után (egy nő rosszul lett, egy barom meg a vészféket húzta meg a vészjelző helyett) meg 15 perc újraindítani (!!!) a  villamost. Kanyarban azt mondják csikorog, de én ezt esőben nem tapasztaltam. Be van kamerázva az egész, hátha  szükség lesz rá. Ja és: a Hunyadi – Darabos csomópontban olyan a lámpa, amit az öregapám se látott: A fő zöld egyenesen menős, a kiegészítő jobbra. Ha jobbra akarsz menni, meg kell állni !!! a zöld lámpánál, meg kell várni a pirost, és a kiegészítő zöldet. Mögötted meg szidják a drága jó édesanyád szomorú szemű úristenit. Mondjak pozitívat is: 20 perc alatt fenn van a Doberdón. Használni úgysem fogom, de jóság. Meg kipróbáltuk tegnap, most ugyanis 4 napig ingyen van. Kaptunk emlékjegyet is.

Parkolóból kitörés

Tegnap megyek munkába a Nyíl utcán, előttem ilyen postás autó féle halad. Egyszercsak azt látom, hogy a parkolóból padlógázzal kitör egy kocsi. Az előttem lévő berántotta a szembe sávba, majd vissza, mert jöttek szembe. Megállt, kiszállt hogy ezt mégis hogy.  Centiken múlott, hogy nem kapta oldalba, ügyes volt, de gondolom az az adrenalin löket nem hiányzott neki. Na és jön a poén: amelyik kocsi kitört, 3 autóval odébb leáll, és elkezd a csávó beszélgetni a parkolóban álló kis barátnőjével (aki gondolom lusta dög volt hátra tipegni), le se szarják a másik embert percekig.

Duda

Az ember reflexből dudál. Annál is inkább, mert amikor szükség van rá, az olyan helyzetek 1-2 másodperc alatt zajlanak. Nekem ez a reflex még a Skoda miatt sajnos úgy alakult ki, hogy a kormánykapcsolót kell befelé nyomni. Viszont a Suzukiban a kormányon van a dudagomb. Már kétszer fordult elő, hogy nyomni kellett volna a dudát, és a kormánykapcsolóhoz nyúltam. Múltkor ráadásul kurvára kellett volna, mert egy paraszt minivan-es húzta rám a kormányt a külső sávból, szembe meg jöttek, nem tudtam kitérni. Na ott izomból rá kellett volna dudálni, hogy észrevegye magát. Nem sokon múlott amúgy.

Közlekedés

Annak ellenére hogy a város szarrá van túrva, az autósok meglepően türelmesek, meg odafigyelnek egymásra. 8,6 km beérni a céghez, 23 perc a parkolással, laptop és ilyenek kiszedésével. Jelzem úgy, hogy a csomagtartó hidraulikus karjai szarok, nem áll meg. A kerékpárosok viszont nem változtak semmit. Ugyanúgy nem száll le a zebrán, ugyanúgy hússzal belerobban, előtűnik a semmiből. Nem jó.

Jogosítvány

Jött az SMS annak rendje és módja szerint, hogy majdnem egy hónap után elkészült az új jogsim. Le is szálltam munka előtt a buszról, mentem átvenni. 7:35-kor már vagy negyven ember várta a nyitást, beleértve sok tahó parasztot, és Kolompár Aladár vajdát. 7:45-kor ki is nyitották szépen a kapukat, mindenki tódult befelé az automatához. Én meg szép nyugisan beálltam az elkerítő elé, én úgyis csak átvenni jöttem. 8-kor ki is nyitotta a biztonsági, pedig 10 perccel előtte már mind ott voltak, nevetgéltek az ablak előtt, itták a kis kávéjukat, stb. Az ügyintéző le is baszott, hogy kellett volna időpont. Mondom csókolom én néztem, még kategóriát se találtam rá. Megint különbözik az érvényességi idő, és a vezetésre jogosító idő, igaz csak egy héttel.

Na busz. 11-es az orrom előtt ment el, gondoltam nekiindulok 31-essel. Ami meg el van ugye terelve 2-es villamos (sicc!) miatt. Doberdón annyira nincs csatlakozás, hogy gyalog elindultam. A mezőn meg virágzik valami szar, úgy szenvedtem gyaloglás közben, hogy még. És láttam elmenni a 11-est, tehát ha a megállóban a Plázánál lecövekelek, és fél órát várok a következő 11-esre, 5 perccel hamarabb beérek. Vicc. Kell mostmár egy kocsi, ma megyünk nézni ha minden igaz.

11A ismét

Reggel nyugodtan ülök, hogy tök jó időben vagyok, amikor a fejemhez kapok hogy menetrend változás, öt perccel hamarabb jön a busz, bassza meg. Villámgyors cipő, felső és kabáthúzás, és már sprintelés is.  Nagy meglepetésre a 11-es mögött nem jött 11A. Na mint utólag kiderült, a mélyen tisztelt DKV elbaszta. Egymásnak ellentmondó infók vannak a menetrendben, de ami a lényeg, hogy a 11A nem a Borzán Gáspárról indul (aminek értelme is lenne), hanem a Károli Gáspár utcáról. Ellenkező irány, semmi értelme a dolognak. Cserébe ahol szükség lett volna rá, ott 5 perccel hamarabb indulunk, a semmiért. Ugyanúgy 5 perccel később érünk be…

11A

Na nem osztály, busz. A 11-es busz reggel ugyanis egy vicc. Az viszi az összes egyetemistát a Vámospércsi úti koliból a Kassai útra, a mamákat a piacra, az ITSH-sokat dolgozni, stb stb. Évek óta könyörgünk egy nyomorult csuklós buszért, legalább a kritikus időszakban. Na nem, a mélyen tisztelt DKV e helyett kitalálta a 11A jelzésű autóbuszt. Figyelem, ilyen csak Debrecenben létezik: 7:00-kor a Borzán Gáspár utcáról elindul kettő darab normál méretű busz, a 11-es és a 11A-s. Egyszerre, egymás mögött (nyilván amíg a lámpák engedik). Az útvonal 3/4-éig együtt mennek, amikoris a 11-es busz szokott útvonalon megy a Mester utca felé, a 11A pedig lekanyarodik a Hatvan utcára, és ott  a végállója. Nóóómális?