Új iroda

Talán egy évig bírtuk az előző helyen, ismét átszervezés, és költözés. Pénteken be kellett dobozolni, hétvégén átpakolták, és elvileg mindent leteszteltek. Gyakorlatilag semmit, semmi nem működött. Az irodában 2x olyan sűrűn vannak az asztalok, nagy a tömeg. És nyitott ablaknál 28 fok volt, amikor besütött a nap, akkor 31. Nem tudom hogy bírják, a csajok konkrétan 27 foknál kezdték levenni a hosszú ujjú felsőket. 27 foknál bakker… Én mindenesetre holnap viszek egy rövidgatyát be.

Edenred kártya

Újításként a Bözsi kártya megszűnése miatt Edenred gold kártyára is lehet nálunk Cafetériát kérni. Ez egy marha jó cucc, olyan mint régen a Sodexo ajándékkártya volt. Bárhol elfogadják Magyarországon, ahol a mastercardot, tulajdonképpen egy prepaid bankkártya. Annyi korlátozás van, hogy csak Magyarországon használható. Természetesen muszáj voltam kipróbálni, Steam-et és PayPal-t elutasítja. De nem félek, hogy nem tudom majd mire elkölteni. A 100 ezer forinton kívül mindent arra kértem.

Új iroda

Hát, egy évig bírtuk az új irodában, költözni kellett. Ha jól számolom, ez már a nyolcadik költözésem a nyolc év alatt. Ugyanazon az emeleten, ugyanabban a szárnyban, csak a másik oldalán vagyunk. 20 lépésre az eddigi helyünktől gyakorlatilag. És ezért kellett bedobozolnunk pénteken, ma reggel meg kidobozolni. Azokkal vagyunk együtt, akikkel kettővel ezelőtti helyünkön voltunk. Szekrényeket már szereztem, kíváncsi vagyok meddig fog tartani a dolog, mikor kell mennünk megint. A Lion-ban még nem voltunk, pedig az nekem 10 perc séta lenne.

Csapatépítők

Most hogy közeleg az évvége, és el kell verni a pénzt, csapatépítők vannak csapatépítők hátán. Kezdtük a két kiscsoporttal a Belgában 2 hete. Kedden mozi az Apollóban, James Bond. Tegnap ágazati csapatépítő Erdőspusztán, miközben Helgáéknak meg ottalvós buli van a Mátra tövében. November 27 pedig évzáró céges buli a Főnixben. Busy month.

Új iroda

Miért is ne, végülis 7 évem alatt ez a 8. költözésünk. A mostani irodában március-április óta vagyunk. Átszervezés miatt viszont mennünk kell. Külön fájdalmas, mert végre egy irodában lehetnék Helgával (ő jön oda ahol én vagyok), csakhát nekünk mennünk kell. Pénteken bedobozolt mindenki (az is aki 2 asztallal arrébb ül), hétvégén költöztetők átvisznek mindent, hétfő reggel pedig pakolunk ki. Jó lesz, főleg hogy nekem 7:45-től már telefonálgatnom kell.

Padavan

Lett új kollegám, hétfőn kezdett. A kezdeti nehézségeken még nem vagyunk túl, például még gépe sincs. Azaz papíron van, de a 64 bites OS telepítés mindig máshol akad meg. Egyelőre tanítgatom, még nem ijedt meg :D

Újra és újra

Úgy imádom, amikor egyik nap megkapom a feladatot, hogy egy 7-8 szerveres környezetet térképezzek fel, csináljak róla diagramot, hogy a rendszerünk melyik komponense hol van, mert ez csak pár embernek a fejében van meg. Megcsinálom, másnap közlik, hogy de nem ez kell, hanem hogy az új verzió feltelepítése után hogy fog kinézni. Megcsinálom, harmadnap közlik, hogy túl részletes… Kicsit unalmas már ez így erre a hétre.

Távmunka első nap

Ma volt az első távmunkás nap. Dokkolót a pilot alatt nem lehet hazahozni, így csak a laptop képernyőjét használom, ami így első nap megmondva is édeskevés. Ami meglepő volt, fogyasztás mérőbe dugtam a lapót, és 25-30 W-nál többet nem eszik. Konkrétan egy nap alatt (8 óra), egy szűk negyed kWh ment el, ez így baromi jó. Járt kinn az auditor cég is, majd egy deréktámasz párnát kell vennem, amúgy minden megfelelő. Holnap meg holnapután be kell mennem az irodába, utána pedig jövő héttől terveim szerint 3 nap itthon, 2 nap benn felállásban tolom majd.

Statisztika

Ha nekem valaki azt mondja, hogy én egyszer az életben fogom használni azt amit statisztika órán tanultam… Ma a melóhelyen ilyen 0-1440-ig bejövő adatok lenormalizálása, és kétféle haranggörbére illesztése volt, mindezt sql függvényben megvalósítva. Medve anyám…

Bombariadó

Ma reggel a cégnél bombariadó volt, itt a sajtóközlemény. Itt meg képek, videó. Kollega telefonált már amikor a busz befordult, hogy ne siessek, bombariadó van. Kurva vicces volt esőben állni meg fázni meg minden, úgyhogy a jó **** ***** annak, aki volt, remélem elkapják.