A világ múmiái kiállítás

by dexter 16. October 2018 06:03

Szombaton Budapesten és környékén voltam Petrával, így megnéztük ezt a kiállítást, amire régen fenjük a fogunkat. A Király utcában van, ahol a Bodies kiállítás is volt. Hiába volt áthelyezett munkanap, a hétvégi jegyárat kellett fizetnünk. Maga a kiállítás baromi érdekes volt. Jóval az egyiptomiak előtt is mumifikáltak. Láttunk sivatagi múmiát, kosár múmiát, váci kriptás múmiát, különböző állat múmiákat, és persze egyiptomiakat is. Volt egy pár kicsinyített fej, olyanokat még sosem láttam, tök durva volt.

Drón kiállítás

by dexter 16. September 2016 15:07

Múlt hét szombaton voltam öcsémmel a Drónprix fantázianevű drón kiállításon és vásáron a Hungexpón. Már vagy egy fél éve megvettem a jegyet, akkor ilyen super early bird konstrukciót lehetett kapni. Összesen hat órát utaztunk, és vagy négy órát töltöttünk ott. A kiállított drónok mérete a közepestől a baszott nagyig terjedt, volt 1.3 méteres rotorral rendelkező típus, és ez még csak a nagy méretűek alja volt. Voltak előadások is, meg VR amihez nagyon sokat kellett volna sorban állni. Közben ment egy kiépített ledes pályán drón verseny, ott is elidőztünk egy kicsit. Jó volt, hozhatnának a Főnixbe is ilyet, simán elférne.

Lego kiállítás

by dexter 23. November 2014 12:58

Voltunk Lego kiállításon. Nem először, már 2008-ban is volt, csak az kevésbé nagyszabású volt. Ez most a nagyteremben volt, rengeteg kiállító, millió lego figura. Életnagyságú Darth Veder, R2D2, működő LEGO villanyvonat. És közben a színpadon robot foci verseny, amit általános iskolások csináltak. Volt teljesen lány csapat is, ők annak a kezdeményezésnek a részei, hogy lányokat is tereljenek informatika felé, ne férfi sport legyen. 1.5 órát simán el lehetett ott tölteni, jó volt.

Túl a karácsonyon

by dexter 26. December 2009 19:38
Most, hogy túlvagyunk a karácsonyozáson, kezdodhet a két ünnep közötti álmos mozgalmas idoszak. Eloször is hétfon vehetek rendszámtábla-tartót, meg mehetek futómu beállításra, hogy végre teljesen üzemkész legyen a kocsi. Aztán itt van még az úszóbérletem, kilencedikéig érvényes, és még van rajta 4 alkalom. Az mondjuk biztos, hogy soha többé nem veszek bérletet. Kaptunk öcsémmel két jegyet a Messiások kiállításra, azt is el kell menni megnézni, nomeg nem ártana megnézni az Avatart, persze 3D-ben. Töltögetni is kéne, itt van kb. 30 gigányi leszedendo sorozat a listámon, várom az évvégi free leech-et (bár lehet hiába), akkor lenne mit néznem. Ja és nem utolsó sorban hétfon rendelünk egy nagyobb tételt a kínaiaktól. Az pont szilveszter után ér ide, itt kikerüljük a két ünnep közötti idoszakot, ott meg a kínai újévet.

Erotika kiállítás 2009

by dexter 23. April 2009 21:45
Nem tudom figyeltétek-e az idei erotika kiállítás képeit, vagy abban a szerencsétlenségben volt-e részetek hogy ott voltatok. Hát ez valami elképeszto, negatív értelemben! Fujj! A rudakon vonagló csajoknak olyan narancsbore van hogy még, volt egy bálna is, aki azért nem megy vízbe mert ha kijönne a grínpísz visszahajítaná. És persze ha ezektol felállt volna (nemigen), akkor ott volt Geronazzó Mária, akinek látványától jeges víz hatását megszégyeníto mértékben csökken a méret. Szóval 2010-ben nem tudom mi lesz, de ez botrányos volt.

Lego kiállításon jártunk

by dexter 18. December 2008 21:36
Elmentünk öcsémmel a Lego kiállításra (Kölcsey központ, Debrecen), a képek itt vannak. Tipp: hatkor kell menni (hétkor zárnak), olyankor már szinte senki sincs. A kiállítás ingyenes.

Naptár

CommentList