Pfizerem története

Mivel krónikus beteg vagyok, és abszolút tisztában vagyok a helyzet súlyosságával, már legelső nap (talán még a legelső órában is), tehát decemberben, regisztráltam az oltásra. És vártam türelemmel. Márciusban felhívtam a háziorvost, hogy nekem bármelyik oltás jó, csak oltson már be. Persze azt sem értettem, hogy miért nem utal be oltópontra, bármelyik pesti kórházba el tudtam volna menni. Várjak türelemmel, majd sorra kerülök. Rákérdeztem a járási tisztifőorvosnál, róla is lepattantam. Nagyon baszta a csőrömet, hogy a környezetemben / lakókörnyezetemben huszonéves, makk egészséges fiatalok kapnak Pfizert, én meg el vagyok hajtva. Közben olyan rosszra fordult az állapotom, hogy már tényleg kb csak a Pfizert kaphattam volna. Május 3-ra beregisztráltam AstraZenecára, mondom lapot húzok, ha 1 napra kiüt az még mindig jobb, mint a semmi. De eljött a Pfizer mennyország ugye április 30-án, mert másnap Fradi meccset kellett tartani. A pesti oltópontokig nem jutottam el (össze-vissza voltak információk), a helyi kórházban azt az infót kaptam hogy mindenkit elhajtanak aki nem időpontos (utólag derült ki hogy végül mégsem). Szóval végül Balassagyarmaton kaptam Pfizert, 2x45 perc vezetés, és 2 óra sorbanállás után. Oxigén szaturáció mérésnél 87-et mértek, simán ráírták a lapomra, hogy 97….

Ja és a vicc: hív a háziorvos asszisztense azon a héten hétfőn, hogy szerdán kínaival oltanak, érdekel-e? De mondom krónikus beteg vagyok, 3 hete folyamatosan rosszabbodó állapottal. Hát akkor mit kérek? Mondom én úgy tudom hogy így már csak Pfizert kaphatok. Jó, felírta, nem tudja garantálni mikor, és kb. rámcsapta a telefont. Azokon a napokon volt a nagy kínais kampány, ami nem kellett senkinek, szóval a helyi kórházban kb fél órán belül kaphattam volna kínait...

Ellátatlanság járvány idején

Avagy ha nem covidos vagy, de beteg, akkor így jártál. Márciusban mondta a magán fül-orr-gégészem, hogy várjunk április végéig a műtétemmel, mert úgy tombol a járvány, hogy ha valami gond van, csak a SOTE sebészetére tudna maximum berakni. Ugyan nekem sosem tudták kimutatni mire vagyok allergiás (most sem, frissen készült 40-es inhalatív panel vérből), de tudom hogy a nehéz időszakok az első virágzás, és augusztus (ami az adott év időjárásától függően tolódhat szeptemberre). Áprilisban el is jött az első virágzás, és én elkezdtem köhögni, de elég durván. Háttér információként megemlíteném, hogy én egész évben szedek antihisztamint, plusz az orromra is használok most a műtét előtt egy elég drága sprayt. Felhívtam a háziorvost, hogy gond van, 1.5 hete köhögök. Előző nap vettünk pulzoximétert, 92 körül mutatott. Az asszisztensig jutottam, aki közölte, hogy légúti tünetekkel nem mehetek rendelésre, és köhögés csillapítót írt a telefonba. Következő hétre már sokkal rosszabbul lettem, 82-89 volt a szaturációm (ez már bőven oxigént igényelne, meg a szerveket veszélyezteti), kértem PCR tesztet, és tüdőgyógyászati beutalót. A PCR negatív lett, a beutalót azóta is küldi. Viszont a PCR birtokában, merthogy az is kell, magán tüdőgyógyászhoz eljutottam. Addigra Petra szerint már vízihulla színem volt. Ott pedig kiderült, hogy nagyon beteg vagyok. Lett egy asztmám, és van egy tüdőgyulladásom (vagy egy lezajlott covidom, ezt majd a holnapi mellkas CT megmondja). Helyből kórházba akart küldeni. Végül kaptam antibiotikumot, és 2 szteroidot, ezek 1 hét alatt helyrehoztak. Közben ilyen állapotban nem is lehet műteni, a fül-orr-gégész is mérges volt, mert már simán tudta volna.

Szóval jelenleg ott tartok, hogy holnap mellkas ct, szerdán az eredménnyel vissza a tüdőgyógyászhoz, és ha ő zöld utat ad a műtétre, akkor 26-án fül-orr-gégész, ahol végre kitűzhetjük a műtétet. A háziorvost felnyomtam a járási tisztifőorvosnál, kíváncsi vagyok lesz-e eredménye.