Szilveszter

by dexter 31. December 2015 10:00
  • Hát idén 30 éves lettem, ahogy Ildi mondaná: vén. Igyekeztük megadni a módját, ahogy annak idején a 18. születésnapomnak is. Kaptam 30-as táblát is, na nem lelopottat, csináltatott.
  • Hosszú évek tervezése és veszekedése után végre felújíttattuk a pecut (sufni), ráadásul munkásokkal, nem magunk.
  • Ki kellett cseréltetni a konyha és az előtér közötti ajtót, és küszöböt még mindig nem sikerült hozzá intézni xd. Majd hétfőn jön elvileg valami fazon.
  • Kicseréltettem a kocsi hátsó ablakát, az agyon javított régi helyett. Kétszer elromlott benne az akku, amúgy jóféle, nincs vele baj.
  • Jártunk Miskolctapolcán, a barlangfürdőben, és a nyíregyházi vadasparkban. Ópusztaszer kimaradt, majd jövőre.
  • Volt még talán év elején egy részleges memória kiesésem, elég ijesztő volt.
  • Mostmár négyen vagyunk a csoportban, nem ketten a munkahelyen, német oldalon is 3 fő van, és főnökváltás is volt ott. Hálistennek az új egész jó arc.
  • Senior lettem jó magas fizuval és 25% bónusszal.
  • Vettem magamnak egy doktori címet :D
  • Sajnos két kedvenc kolleginám is elment a cégtől. Az egyikkel nagyon jóban vagyok, vele azóta is masszívan tartom a kapcsolatot.
  • És hát érdekes tapasztalatokat szereztem az emberekből. Nem tudom hogy a lányoknál miért divat ez a hirtelen és bármi indok nélkül átmenni így kb. full ignore-ba, ez van…
  • Star Waaaaaars :D

Na és akkor 2016:

  • Rögtön év elején lecseréltetem az összes iratomat erre az új személyi igazolványra, az e-kártyára.
  • Lesz pár erős film, már várom őket.
  • Ahol a kocsi most áll, ott a talajt ki kell rakatni térkővel.
  • Klíma. Már most meg fogom venni a leltározások után. Egyre melegebbek a nyarak, nem lehet kibírni.
  • Kezdem kinőni mostmár a telefonomat, venni kéne valami másikat, főleg a millió okoseszközöm miatt, olyat ami tud többet egyszerre kezelni.

Hamis xbox kontroller

by dexter 31. December 2015 03:44

2015-12-21 14.01.18Én annak idején az xbox kontrollerem 10 ezer forintért vettem (wireless). Most hogy beszereztem volna egy másikat, hogy öcsémmel tudjunk multiplayerben játszani, elkezdtem nézegetni az árakat, 13-16 ezer. Ennyiért kicsit túlárazottnak tartottam, körbenéztem ebayen. Direkt nem kínai hanem amerikai eladót néztem, magas értékeléssel. Volt egy 8600 forintos példány, na mondom ennyiért okés lehet a dolog. Vártam rá vagy három hetet hogy megjöjjön: hamis. A képen az eredetivel együtt fotózva látható, a felső az eredeti. Teljesen más anyaghasználat, brutálisan gagyi minőségű gombok (főleg a felsők), a joystickban nem érzek különbséget, a guide gombról hiányzik az x, stb… A hátulján még szembetűnőbb a dolog, se hologram, se sorozatszám, semmi… Reklamáltam az eladónál, végül arra jutottunk, hogy megtartom, és 5 dollárt visszaad. Még nem tudom hogy eladom a francba, vagy alkatrésznek megtartom. Mindenesetre vettem végül 12500-ért Magyarországról eredetit.

Úgyis megcsinálom sorozat #1

by dexter 30. December 2015 12:51

Van nekem egy Nokia BH-503 bluetooth headsetem már jó régóta. Az elején talán 13 óra zenélést bírt egy feltöltéssel. Aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebbet. Ilyenkor persze a fogyasztói társadalmat követve ki lehetne dobni, és venni egy újat. De minek, amikor csak az akkuját kellene kicserélni? Rövid keresgélés, és youtube-ozás után egyértelmű volt, hogy 402530-as (ez egyébként vastagságx10 – szélesség – magasság kombó semmi extra) kell bele. Ez az Aliexpressen 2.83$ volt, legyen 850 forint. Sajnos úgy van kitalálva, hogy a szivacs bele van ragasztva egy vájatba, és a csavarok is az alatt vannak. Magyarul nem lehet szétszedni a szivacs elpusztítása nélkül. Mondjuk eléggé viseltes volt, nem bántam, de hát akkor venni kell szivacsot. Ezt úgy érte meg venni, hogy 5 párat, egy párra a költségeket számolva 170 forint jut. Most járunk 1020 forintnál. Persze még vannak ilyen járulékos költségek, ugye forrasztgatni kellett, zsugorcső darab, kis ragasztó az új szivacsnak, bla bla bla. Mondjuk azt hogy 1100 forintból úgy rendbe lehetett hozni, hogy még 5 évig simán elműködik. Ebayen olyan 5 ezer forint körül van az új.

Új monitor

by dexter 30. December 2015 10:32

2015-12-28 15.34.33Két 17 colos monitorom volt, 1280x1024-esek. Az egyik még a legelső generációsok egyike volt, 60 Hz-es és 24 ms válaszidejű. A másik már kicsit modernebb volt, az már tudott 75 Hz-et is. Szóval legfőbb ideje volt újítani ezen a téren is. A választásnál fontos volt a 100 Hz vagy a feletti frekvencia, full HD, és falra szerelhetőség. Egy BenQ XL2411Z lett, 1 ms válaszidővel, IPS, full HD, 144 Hz-es, 24 colos. 87 ezer forint volt, plusz a fali konzol 4 ezer. Nagyon szép képe van, csak még szokni kell hogy nagyon éles a képe a régiekhez képest, meg hatalmas nagy a 17 col után.

Varta akku

by dexter 29. December 2015 00:13

Miután a szombat éjszakai töltési kísérlet után kiderült, hogy a Bosch akku végleg az örök vadászmezőkre távozott, hétfőn annak rendje és módja szerint a garancia papírral megjelentünk a vásárlás helyén, a Metró áruházban. Azt mondja a nő a vevőszolgálaton, hogy ők nem veszik át, nekem kell a szakszervizbe szállítani, ami a Zelemér utcán a Bosch szerviz. Fater megkérdezte, hogy és akkor ez az összes műszaki cikknél így van? Azt mondja a nő: igen. A tanulság így az, hogy a Metróban semmilyen műszaki cikket nem szabad venni. Viszont legalább azt megtudtuk, hogy ha a szakszerviz véleménye szerint az akku javíthatatlan (márpedig az), akkor a pénzt kapjuk náluk vissza, nem egy másik akkut. Remek, ezzel az információval felvértezve mentünk a Zelemér utcára. Zárva van, miért is lenne két ünnep között nyitva. Na akkor irány az Akku 96 kft, ha a Metróban úgyis pénzt kapunk vissza, akkor nyugodtan lehet venni egy másikat. Itt vettem egy Varta blue akkut, 420A-es hidegindító árammal. Szóval bőven van benne tartalék. A szar Bosch akkut pedig majd jövő héten intézem.

Kocsi akku megint

by dexter 27. December 2015 23:24

Természetesen akkor megy tönkre, amikor időre kell menni valahová. Szombaton mentünk volna öcsémmel Star Warsra (végül sikerült), beültem a kocsiba, 8.5V van az akkuba. Ez az a Bosch akku, amit a Jászakku áprilisi örök vadászmezőkre távozása után vettem. Hát nem hogy öt évet, de fél évet sem bírt ki. És nem lemerült, hanem zárlatos lett, a feszültség alapján a 6 cellájából 2, tölteni sem lehet. Nem tudom mi a rossebért, próbálom arra fogni így magamban, hogy sokáig állt a boltban. Ma visszük vissza, remélhetőleg pénzt adnak, és nem egy másik ilyet. Kedden kiméretem a generátoromat is, bár nem hiszem hogy baja van, mert nem egyszerűen lemerült, hanem zárlatos lett. És mivel az utóbbi egy évben kettővel többször jártam így mint kellett volna, vettem egy Blitzwolf vészindító akkut, ha megérkezik majd írok róla külön.

data.hu

by dexter 25. December 2015 09:10

Amíg nem volt NAS-om, ami állandóan be van kapcsolva, és fut rajta egy torrent kliens, addig érdekes volt a data.hu. Nem a torrenthez nyúltam először ha kellett valami, hanem kerestem data.hu-s linket. Évi 3500 volt az előfizetés, cserébe gyorsan lejöttek a cuccok, és nem kellett visszaseedelni. December elején lejárt volna az éves tagság, nyomtam hogy meghosszabbítanám. És itt jött a hidegzuhany: 6000 forint. Na mondom ennyit nem ér, főleg mert van NAS, 48 órát pikk-pakk benne van a seedben. Szóval bye-bye data.hu.

Windows Media Feature pack

by dexter 24. December 2015 03:23

Nekem az N-es verziójú Windows 10-em van, ami azzal jár, hogy az összes média jellegű dolgot kivették belőle. Köztük az MTP drivert, ami pedig kellene a telefonomhoz, hogy ha rádugom a gépre. Na most, a régi Win10-en egyszerű volt a megoldás, felraktam a KB3010081-at, és ment minden a maga útján. Felrakta a Windows Media Playert és a sok dolog között az MTP drivert is. Amikor viszont frissítettem a 1511-es Win10-re, akkor megszűnt működni. Mondom semmi probléma, újrarakom a KB-t, és megy. De nem… Most hogy volt egy csomó időm utána olvasni: 1511-es Win10-hez a KB3099229 kell. Fasza… Konkrétan ha a KB3010081-at teszem fel, akkor az nem csinál semmit. Külön érdekesség amúgy hogy a KB3099229-nél arra sem vették a fáradságot, hogy a telepítőnél ezt a KB számot írják ki. Na mindegy, végülis feltelepült rendben, minden működik.

Tags: ,

Windows

Magfilter

by dexter 22. December 2015 22:14

magfiltercpl2A Dashcameknek van egy olyan hátránya, hogy mivel  szélvédő mögött vannak, ezért felveszik a visszatükröződést is. Nekem pl a középkonzolom látszott nagyon durván a felvételeknél. A megoldás egy megfelelően beállított CPL szűrő rá. Egyébként erre maguktól is rájöttek, a 0806-os modellhez az én szériámból már gyárilag jár polárszűrő. Na de az enyémhez hogy rakjak? Kicsit utána olvasva kiderült, hogy (bár elsősorban kompakt kamerákhoz) létezik ez a Magfilter. Nem egy olcsó darab, átszámítva 11 ezer forint. Egy 3M ragasztós mágnes gyűrű, amire maga a filter szintén mágnesesen tapad. Csináltam videót is az eredményről.

Legjobb begyújtós

by dexter 22. December 2015 00:21

2015-12-21 09.10.42A két konvektorom mellett van egy cserépkályhám is, amit aktívan használok. Cserébe a gázóra igen jól érzi magát, nem pörög annyit. A kályhát viszont be kell gyújtani. Lehetne a klasszikus újságpapíros felállás, de az olyan idejét múlt, meg ahhoz kell nagyon apró fa is, amit először meggyújt. Vannak viszont begyújtósok, ebből két félével találkoztam eddig. Az egyik fa és viasz alapú, a másik kerozin. Mindkettőnek kb ugyanaz a lényege, elég hosszú ideig égnek ahhoz, hogy a nagyobb fákat is begyújtsák (szemben pl az újságpapírral). A viasz alapú szagtalan, következő fűtési szezonra is simán eltehető. Hátránya hogy ugyan nem nagyon apró, de apró fát is igényel, nem ég elég ideig a vastag fa meggyújtásához. A kerozin alapú már érdekesebb (a képen), és ezt tartom a legjobbnak. A Müllerben lehet kapni egyébként, összetevői kerozin és kötőanyag (szappan). Sokáig ég, és magas hőmérsékleten, pillanatok alatt begyújtja a vastag fákat is. Büdös, tehát ételes környezetben (grill) nem használható, és erősen ajánlott kezet mosni a használat után, bár én úgyis kesztyűben ügyködök a tűz körül. Van neki hátránya is, egy idő után kiszárad, tehát pár hónap után használhatatlan lesz, nem lehet következő fűtési szezonra eltenni.

Naptár

CommentList