Samsung UE 40H6203

by dexter 19. October 2014 11:34

Itt volt az ideje venni egy TV-t. Persze nem a mezei TV adást fogom rajta nézni, hanem a NAS-ról filmeket, sorozatokat, rákötöm a PSP-t, ne adj isten a valamikori jövőben egy konzolt. Samsung vagy LG TV-ben gondolkoztam, ugyanis ez a kettő gyártja a panelt a többinek is. A saját házuk táján meg jobban össze tudják hangolni, gondolom én. Olyan kellett, aminek a tetejére nem fér fel a macska (ami nincs is), tehát lapos. Meg Smart TV, bár manapság már melyik nem az. A méret is megvolt, egy 40, maximum 42 colos az ideális a lakásba. Kisebb élvezhetetlen, nagyobbat meg nem tudom befogni szemel. Pont pénteken nézegettem a kínálatot, és egy 40 colos, 6203-as Samsungon akadt meg a szemem. A webshop ára akkor 130 ezer forint volt. Szombat reggel árzuhanás keretében 108 ezer. A boltban (Media Markt) 130 ezer, de muszáj volt elmenni, megnézni a képét, menüjét, stb… Teljesen rendben volt, 5 év garancia, stb, szóval délután ki is fizettem a webshopon, hétfőn érkezik. Amúgy mára már nincs egy darab sem belőle.

KonvekPro a konyhába is

by dexter 14. October 2014 12:13

Úgy döntöttem még a fűtési szezon előtt / elején a konyhába is szerelek KonvekPro rendszert. A szobában már 2 éve sikerrel üzemel. A konyhait ha eddig nem tekertem le nap közben, akkor egymás ellen dolgoztak, tehát a szobai nem ment, a konyhai pedig megpróbálta volna azt is felfűteni. Most összhangba lehet őket hozni. A Computherm Q7RF rádiós termosztáttal kezdtem a beszerzést, az egy nap alatt meg is jött. Ráadásul akciós, így szállítással 10 ezerbe fájt. Ez már újabb, tetszetősebb design, mint a két évvel ezelőtti változat. Ebben a hónapban még kiépítjük oda a villanyt, november elején pedig megveszem magát  a KonvekPro-t. Az egész hacacáré költsége olyan 30 ezer forint.

The Giver

by dexter 12. October 2014 14:00

Az emlékek őre. Tini koromban a könyvet legalább kétszer elolvastam, ha nem háromszor. Most pedig film készült belőle. Adott egy szabályozott társadalom, érzelmek, színek, stb nélkül. A gyerekeket laborokban készítik, minden családegységben egy fiú és egy lány lehet. Ha eljön az idő, egy ceremónián mindenki képességeinek megfelelő munkát kap az elöljáróktól, akik életük minden lépését figyelték. Jonas, bár az 52. gyerek, utolsónak kap feladatot: ő lesz az új emlékek őre. Az őrök és csak ők emlékeznek a régi időkre, és maximum kettő van belőlük, az is csak arra az időre, amíg a régi őrző átadja az emlékeit. Jonas elkezdi megtapasztalni az érzelmeket, látni a színeket, felfogni mi a halál, stb… És mikor az egyik csecsemőt el akarják küldeni a Másholba, elhatározza a szökést. Ha sikerül elérnie a határt jelentő oszlopokat, a magában raktározott összes emlék elszabadul. És pontosan ez a terv. Értékelés: 10.0/10.0.

Kész az ágy

by dexter 8. October 2014 22:24

Tegnap nagy meglepetésre szóltak, hogy kész van az ágyam (és a két fotel). Péntekre számítottam, ugye 5 munkanapot mondtak, és múlt hét csütörtökön vitték el, este. Szép lett, nagyon tetszik, és külön jó, hogy a jobb minőségű szivacsból kértem az ülő felületet. Az ágy végre olyan, aminek lennie kell, olyan jót aludtam rajta, mint a csoda :) 133 ezer forint volt szállítással a művelet.

Tags:

Ház

Kárpitozás

by dexter 3. October 2014 12:54

Tegnap végre elvitték az ágyamat és a két fotelemet kárpitozni. Elég régi darabok, még az is lehet, hogy azon készültem :D Erről az ősrégi, szocialista, keményfa ágyról van szó. Aminél majdnem sérvet kaptam, míg áthoztuk egyik lakásból a másikba. Most szerencsére a kárpitos elmagyarázta, hogyan kell szétszedni, így négy darabban vitték el. A szövetet már augusztusban kiválasztottam, de a sok munka miatt most kerültem sorra. Addig egy 70 centis felfújható ágyon alszom. Aminél mindig felébredek ha fordulnék, felettébb kényelmetlen. Az ágyam 5 munkanap mire elkészül, szóval meg kell barátkoznom a helyzettel. ~130 ezer lesz a művelet, majd a végén kiderül.

Naptár

CommentList